Az ÚJIRÁNY csoport

ujirany_millenaris.jpgAz Újirány csoport 2000 októberében alakult, a Millenáris Park tervezésére. Az építészekből és tájépítészekből alakult csoportosulás fő célkitűzése, hogy tagjai folyamatos önképzés által tudjanak reagálni a körülöttünk lévő folyamatosan változó világra, mely az egyes tervek elméleti alapját képezik.

A csapat munkássága elsősorban tájépítészeti-építészeti vonatkozású. Tervezéseik kiterjednek: kertépítészeti, térépítészeti, építészeti, belsőépítészeti, kiállítás installáció, valamint szociálisan elkötelezett köztéri művészeti illetve építészeti feladatokra is. A csoport budapesti projektjei keretében elkezdett kísérletezni a közösségi bevonással és ezt a szemléletet, vagyis a közösségi tervezést számos tervezésük során alkalmazták sikeresen. 

A csoport alapító tagjai Kovács Árpád, Lendvai Gábor, Muszbek Johanna, Pozsár Péter és Tihanyi Dominika. További két taggal bővülve (Czinki Dorottya, Szohr Gábor) megalakult az Új Irány Kkt, 2001, januárban. 2004-ben megalakul az Újirány Tájépítész Kft. (majd 2008-ban Lukács Katalinnal és Thurnay Dorottyával, 2013-tól B. Orosz Orsolyával bővülve), illetve az UIArchitects Kft.

A tervezői csapat 2015-ben kapta meg az ÉV TÁJÉPÍTÉSZE díjat.Ebben nagy szerepe volt a közösségi tervezés módszerének, és a Teleki tér tervezésének is, melynek közösségi bevonásos módszere példává vált más köztérfejlesztések számára is, Budapest szerte.

ujirany.jpg

A Teleki tér projektet 2016-ban a Magyar Urbanisztikai Társaság nívós elismeréssel jutalmazta meg.

A Holdudvar közösségi tervezése 2015-ben szintén az Újirány Csoport vezényletével, a III. kerületi Önkormányzat szervezésében zajlott. A közösségi tervezés során a környéken élők kisebb beszélgetések, műhelymunkák keretében "rendezték be" a park "üres" alaprajzát. A munka nem volt eredménytelen, hiszen a park fejlesztése a TÉR_KÖZ 2016 pályázat támogatásával valósulhat meg 2018-2019 folyamán.

A képek forrása: ujirany.com

epiteszforum.hu

 

terkozlogo_kicsi.jpg

obudabekaslogo_rgb.jpg

Impresszum

A Holdudvar park fejlesztését a III. kerületi Önkormányzat végzi, Budapest Főváros Önkormányzatának TÉR_KÖZ pályázati támogatásával. Kapcsolat: info@obvf.hu Telefon: +36-1/244-8225

o_budai_felelo_s_gazdi_program_logo.png

süti beállítások módosítása