Búcsúzik 2019

65550556_905406796467236_5050442495654100992_o.jpgA 2019-es év a felújított park átadását hozta el, a környéken élők nagy örömére. A júniusi megnyitó óta sokan használják újra a parkot és a működés hozta tapasztalatok nyomán még utólagos fejlesztési munkákra is sor került az év második felében

2018-ban kezdődött el a Holdudvar park fejlesztése, melyet egy 2015-2016-os közösségi tervezés előzött meg. Az itt élők és a park tervezőinek (Újirány Csoport) közös gondolkodásával született meg a Holdudvar park megújulásának terve, melyben a gyerekek által használt területeken az űrhajózáshoz és holdraszálláshoz kötődő motívumok dominálnak, a közösségi téren és más, kisebb parkrészeken pedig letisztult, modern, praktikus térhasználat van jelen. 
hold1_1.jpg

A közösségi tervezés nyomán született koncepció nem tudott minden elemében megvalósulni, melynek jórészt az építőpari változások okozta áremelkedés és e nyomán a terv költségcsökkentése volt a hátterében. A tervezők azonban törekedtek arra, hogy a lakosság vágyaiból mind több elem kerüljön megvalósításra, úgy mint a Holdudar játszótér, a csúszdapark, a közösségi tér vízjátékkal, pihenőrésszel. Az építkezés egy évig tartott, a park fokozatos, részleges lezárásaival. 

holdudvar_most.jpg

2019. nyarán átadásra került a megújult Holdudvar park. A gyerekek örömmel vették birtokba a csúszdaparkot és a játszóteret, a felnőttek a pihenőkertet, központi teret. Az üzemeltetés során felmerült néhány pótlólagos munka szüksége, úgymint egy szakaszon a futópálya megsüllyedésének javítása (ez egy, a felújítást megelőző közműmunka és azt követően a hiányos helyreállítás miatt vált szükségessé), valamint a központi tér és játszótér közötti sétányon a vízelvezetés fejlesztése.

A csapadékvíz és az öntözőrendszer együttes jelenléte több problémát is okozott a park füves területein. Korábban nem volt automata öntözőrendszer a parkban, emiatt a gyep folyton kiszáradt. A felújítás során kialakított öntözőrendszer a fű szükséges locsolását biztosította, azonban új helyzetet hozott: az őszi, heves esőzések és a napi szintű öntözés együttes jelenléte miatt egyes helyeken nem tudott elszivárogni a víz, ez több helyen, állandó vízmegálláshoz, pocsolyák kialakulásához vezetett. Ennek a problémának a megoldása már folyamatban van, a kivitelező utólagos szikkasztók kialakításával fejleszt a park csapadékvíz-elvezetésén.

bab5.jpg

A parkban 2019 őszén több lakossági, közösségi programot is szervezett a III. kerületi Önkormányzat. A nagy sikerű, programokban gazdag ünnepélyes átadót követően történeti sétákon lehetett részt venni, Horváth Péter történész-múzeológus vezetésével, bábszínház és játszóház is volt, az ÓKK szervezésében, környezettudatos beszélgetésre került sor a Gera Cukrászdában. A kutyás parkhasználat tudatosságának fejlesztésére, a kutyás-nem kutyás konfliktus feloldására a városi kutyatartást, a kutya behívását segítő kutyasulit tartott a parkban a Decaf Dogz csapata. A Holdudvar park lakóközösségével két alkalmas közösségi tervezésen is találkoztunk, melynek témája a park házirendjének megalkotása volt. 

A 2019-es év izgalmai után a 2020-as év a mind olajozottabban működő üzemeltetésről fog szólni és reményeink szerint minden itt élő örömmel és rendszeresen használja majd a parkot! 

 

terkozlogo_kicsi.jpg

obudabekaslogo_rgb.jpg

Impresszum

A Holdudvar park fejlesztését a III. kerületi Önkormányzat végzi, Budapest Főváros Önkormányzatának TÉR_KÖZ pályázati támogatásával. Kapcsolat: info@obvf.hu Telefon: +36-1/244-8225

o_budai_felelo_s_gazdi_program_logo.png

süti beállítások módosítása