Parkhasználati közösségi tervezés II.

dsc_0129.jpg2019. április 24-én újabb közösségi tervezési alkalomra került sor az Ágoston Művészeti Óvoda tornatermében, a téma a korábbi egyeztetéshez hasonlóan a parkhasználat, a park házirendjének megalkotása volt. 

A korábbi alkalom által megadott szempontok szerint vettük végig a park egyes területein az elvárt viselkedési mintákat, szabályokat, és addig beszélgettünk ezekről, amíg a megjelenők közel azonos állásponton tudtak egy-egy szabályt, ajánlást, kérést megfogalmazni.

JÁTSZÓTÉR

Mindenki egyetértett abban, hogy a játszótéren érdemes nyitvatartást bevezetni, más időbeosztásban a téli és másban a nyári időszakra. A nyitás egységesen 9 óra lehetne, a zárás télen 18 óra, nyáron pedig 21 óra. Megfogalmaztuk, hogy a dohányzás és alkoholfogyasztás egyértelműen tiltandó a játszótéren, és kutyával nem látogatható a park ezen területe.

dsc_0119.JPG

SPORTKERT

Az óvodánál lévő sportkert és a park egészén átfogó futópályával kapcsolatban két alapvető szabályt fogalmazott meg a közösség: a futópályát csak gyalogosan ajánlott használni, tehát jó lenne a guruló, kerekes eszközzel (rollerrel, nyuszimotorral, kerékpárral, babakocsival, kerekesszékkel, kerekes szatyorral stb.) való közlekedést mellőzni. Ez részben a futók zavartalanságát hivatott biztosítani, részben a futópálya állagának megóvása miatt fontos. Felmerült még, hogy a később idekerülő street-workout pályát feltehetően hangos zene kíséretében is fogják majd használni, ezért a megjelenők egyetértettek abban, hogy egy erre vonatkozó ajánlás is fontos lehet, hogy a hangos zenehallgatás ne zavarja az óvoda és iskola működését. Ehhez kapcsolódóan merült fel az eszközök rendeltetésszerű használatának kérése az ide kihelyezendő táblán.

TINIRÉSZ

A tinirész kapcsán sokan megfogalmazták, hogy a dohányzás tiltása felesleges, hiszen az ott valószínűleg elkerülhetetlen, helyette inkább a tisztaság és az eszközök megóvására vonatkozóan érdemes lehet valamilyen kreatív formában egy szlogent, kérést kitenni ezen a területen, ami a fiatalokat rábírja arra, hogy vigyázzanak az utcabútorokra, és dobják ki maguk után a szemetet.  

CSÚSZDAPARK

A gyerekek biztonsága érdekében a csúszdákra ki lesz helyezve, hogy milyen korosztály számára ajánlott a használatuk.

KÖZPONTI TÉR ÉS PIHENŐKERT

dsc_0127.JPG

A vízjáték kapcsán felmerült a működés programozásának igénye, főleg az éjszakai órákban a teljes leállítás. A tisztaság megőrzése miatt kutyát maximum pórázon lehet majd bevinni a térre.

KUTYABARÁT ZÓNA

Az április 10-i alkalomhoz hasonlóan a kutyás parkhasználat kérdésével is foglalkoztunk. A legutóbbi alkalommal már megfogalmazásra került, hogy ha megengedett a póráz nélküli sétáltatás, de időkorláthoz kötött, az a kutyások számára is elfogadható. Ezen a vonalon indult el a beszélgetés, ami először a két dombnál kijelölt kutyabarát zóna kapcsán vetődött fel, amit esténként egy kutyás csapat egyszerre szokott használni, egy körülbelül este 19 és 21 óra közötti idősávban.

A jelen lévők közül többen azonban azt fejezték ki, hogy amikor a kutyás csapattól függetlenül, egyénileg sétáltatnak kutyát, az esti, vagy hajnali órákban, akkor szeretnék a park nagyobb részét használni, hiszen az esti idősávban másokat nem zavarnak ezzel. A kérést azzal is alátámasztották, hogy ha ilyen formában, az esti óráktól kora reggelig van lehetőség a póráz nélküli sétáltatásra, akkor ez egy sokak számára elfogadható és ennél fogva betarthatóbb szabály is, mintha csak egy-két órára van korlátozva a póráz nélküli sétáltatás.

A jelenlévők végül a következőkben egyeztek meg:

A csoportos, „bandázós” kutyázás csak a dombokon, a kutyabarát zóna területén lenne engedélyezett, reggel 6 és 7 valamint este 19:30 és 21 óra között, mert ez az az idősáv, amikor - a tapasztalatok szerint -, másokat már nem zavar a kutyák intenzív jelenléte. Amennyiben valaki egyénileg sétáltatja a kutyáját, az este 19.30 után, egészen reggel 7-ig megteheti a kutyabarát zónán kívül is, de csakis a park burkolt és füves területein (vigyázva a növényzetre, elkerülve az egyébként is körbekerített játszóteret stb.). Ez természetesen csak akkor működhet, ha a kutyaürülék összeszedésére egységesen minden gazdi figyel, illetve a gyakorlat mutatja majd meg, hogy ez a közösségi számára elfogadható-e és nem okoz-e konfliktust a parkot használó közösségben.

Általános, minden területet érintő intelmeket is megfogalmaztak a résztvevők. Kérésként megfogalmazva kellene figyelmeztetni majd a parkba étkezőket arra, hogy ne szemeteljenek, vigyázzanak a tisztaságra, az utcabútorok épségére, a növényzetre, és ne etessék a galambokat, mely utóbbi sajnos egyre nagyobb problémát okoz, ráadásul tiltott is.

A park bejáratain túl érdemes lehet a házirendet kifüggeszteni a társasházakban is, hogy még nagyobb legyen az „elérése”. Megfogalmazódott az az igény is, hogy a park megnyitása után néhány hónappal érdemes újra leülni és átgondolni, mennyire működőképesek a gyakorlatban ezek a parkhasználati szabályok, miben van szükség módosításra, esetleg szigorításra vagy épp enyhítésre.

Köszönjük mindenkinek, aki időt és energiát szánt arra, hogy megvitathassuk a házirend kérdéseit!

terkozlogo_kicsi.jpg

obudabekaslogo_rgb.jpg

Impresszum

A Holdudvar park fejlesztését a III. kerületi Önkormányzat végzi, Budapest Főváros Önkormányzatának TÉR_KÖZ pályázati támogatásával. Kapcsolat: info@obvf.hu Telefon: +36-1/244-8225

o_budai_felelo_s_gazdi_program_logo.png