Hamarosan indul a Holdudvar park fejlesztése!

12020018_161581367516453_2205275345743539872_n.jpgA Holdudvar park közösségi tervezése a III. kerület egyik nagy sikere, hiszen a park fejlesztése a TÉR_KÖZ 2016 pályázaton 449 millió forintos támogatást nyert. A kivitelezés 2018 májusában indulhat el. 

A támogatás elnyerése után - részben a fejlesztés komplexitása miatt - sok előkészítésre volt szükség. Ezek végeztével a Támogatási Szerződés megkötése következett, Budapest Főváros Önkormányzatával. A tényleges kivitelezés a tervek szerint 2018. májusban indulhat el. Az év első hónapjaiban a nagy terület - illetve az ezzel járó sok érintett lakóház és intézmény - miatt az organizációra, vagyis a kivitelezés ütemezésére helyezzük a hangsúlyt. A teljes park kialakítása és tervek megvalósítása akár 1 teljes évet is igénybe vehet, ezért fontos, hogy a lezárások és az ütemezés a környéken élőkkel és dolgozókkal is egyeztetésre kerüljön. 

terkozlogo_kicsi.jpg

obuda_logo_kicsi_1.png

Impresszum

A Holdudvar park fejlesztését a III. kerületi Önkormányzat végzi, Budapest Főváros Önkormányzatának TÉR_KÖZ pályázati támogatásával. Kapcsolat: info@obvf.hu Telefon: +36-1/244-8225

o_budai_felelo_s_gazdi_program_logo.png